A két Kétlábú a Lejka nevet adta nekem. Imádom a dallamát. Lejka. Persze nem mindig megyek vissza egyből, mikor így hívnak. Annyi minden jó van a parkban: az elrepülő madarak, a susogó fűszálak, a templom macskája, a szomszéd kutya, a virágról virágra szálló méhecske, a vasmadár az égen, a...szóval minden! Így nem lehet csak és kizárólag a Kétlábúra figyelni. Egyszerűen nem megy! Állítólag jagd terrier-szálkás tacsi keverék vagyok. Ezt beszélik. Erre fogják, hogy ennyire makacs és örökmozgó vagyok. Pedig ha tudnák, én csak a világot szeretném felfedezni!

2011. december 18., vasárnap

Majd legközelebb!

A cudar idők megtették hatásukat. Kész, eddig bírtam. Felad-o-o-o-m!!! Azt hiszem, kezdek betörni. Azt mondja Makacs Kétlábú, olyan vagyok, mint egy rakoncátlan kanca, akit be kell törni. Biztosan így van, ha ő mondja :) A sulit élvezem, Makacs Kétlábú szerint egyre ügyesebb vagyok, egyre jobban bízik bennem. Négy feladatot szoktunk (n)agyon gyakorolni: akadályokon át futok, ezt élvezem a legeslegeslegjobban, aztán meg egy narancssárga műanyag akármihez kell kimennem, mikor makacs Kétlábú azt mondja, "Bója!" és ott kell lefeküdnöm mellette, aztán pedig messziről hív és félút felé kell nekem lefeküdni. Ja, meg van az a feladat is, mikor a kezével jelzi nekem, hogy üljek vagy feküdjek. Ezt néha még elrontom, mert zizi módra előbb lefekszem, mint ahogy intene a kezével. De amúgy tényleg egyre, de egyre jobban ment nekünk minden, Makacs Kétlábú is egyre nyugodtabb volt.

Aztán...

Jött egy nap, mikor a szokásosnál korábban kimentünk a szigetre. Órákon át futkostunk a falkával, majd egyszer csak visszakanyarodtunk, a pálya felé közeledtünk, aztán Makacs Kétlábúval bementünk, belekezdtünk az első feladatba, akadályokon át futottam, Makacs Kétlábú boldog volt, kaptam érte illatos májat, majd a kezével intett, hogy feküdjek, de nem figyeltem, előbb lefeküdtem, aztán meg visszaültem, Makacs Kétlábúból csak úgy sütött a zizzenet, azért kaptam májat, de már nem értettem, mi is van, hirtelen azt sem tudtam, mi az a "Bója", pedig tudom ám én, aztán meg az utolsó feladatnál félúton se feküdtem le. Makacs Kétlábúm teljesen szétesett. Én is. Annyit még hallottam, hogy az a kétlábú, aki ott állt végig a pályán és bőszen írogatott valamit, közli Makacs Kétlábúval, hogy 68 pont. Nem tudom, ez pontosan mit is jelent, de sok jót nem, mert bár úgy tettem, mint aki észre sem veszi, de éreztem ám, hogy sós lé folyik le az arcán a szemeiből. Éreztem, mert jól képen nyaltam. Megnyugodott. Rám nézett, majd mosolyogva annyit mondott, sebaj, majd legközelebb! 

Úgy érzem, mióta vele vagyok, ő is folyamatosan tanul. Rólam, magáról és az életről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése