A két Kétlábú a Lejka nevet adta nekem. Imádom a dallamát. Lejka. Persze nem mindig megyek vissza egyből, mikor így hívnak. Annyi minden jó van a parkban: az elrepülő madarak, a susogó fűszálak, a templom macskája, a szomszéd kutya, a virágról virágra szálló méhecske, a vasmadár az égen, a...szóval minden! Így nem lehet csak és kizárólag a Kétlábúra figyelni. Egyszerűen nem megy! Állítólag jagd terrier-szálkás tacsi keverék vagyok. Ezt beszélik. Erre fogják, hogy ennyire makacs és örökmozgó vagyok. Pedig ha tudnák, én csak a világot szeretném felfedezni!

2011. november 21., hétfő

Cudar idők

A suliban tűzszünetet kötöttem a csajokkal. Néha azért még felpöckölöm őket, amiért cserébe megcibálják a fülem. De ők legyenek a legkisebb gond kutya életemben! Makacs Kétlábúba ugyanis nem tudom, mi ütött. Totál megzizzent! Egy nap valami olyasmit mormogott vérvörös fejjel maga elé, hogy bizony új időszámítás kezdődik a mi kettőnk életében. Hááát....nem hazudott.. Most képzeljétek el, se a kanapéra nem mehetek, se a kedvenc játékaimmal nem játszhatok, nem kapok a tálacskámba enni, csakis Makacs Kétlábú kezéből, amiért keményen meg kell dolgoznom. Egyik nap a suliban pedig totál begőzölt. Hívott, hívott, nem mentem oda hozzá, mert épp az illatos avarba tapadt az orrom, tehetek én róla?! Erre rám ordított, jött felém nagy dirrel-durral, aztán szabályszerűen száműzött a falkánkból!!! Én úgy megijedtem tőle, hogy jobbnak láttam a sarokban az avarral eggyé válni. Ott lapítottam, mint kis dinnye a fűben, mígnem odahívott magához. 

Azt hiszem, Makacs Kétlábúban több erő lakozik, mint hittem. Kezdek felnézni rá.. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése