A tegnapi nap Másik Kétlábú szerint nagy nap volt a mi közös történelmünkben! Hát nem is tudom, eleinte nekem nem is igazán tűnt fel, hogy ez a nap nagyon más lett volna mint a többi. Ugyanúgy felkelt a nap, kaptam illatos párizsit, futkorásztunk a cimbikkel a folyóparton, majd ugyanúgy feladatoztunk a suliban, mint máskor. A narancssárga mellényesek szerint amúgy egyre ügyesebbek vagyunk Másik Kétlábúval. Azt hiszem, kezdek összeszokni vele.. Már nem is annyira jó ez a jelző rá, hogy "Másik".. De még nem tudom, hogy hogy hívjam. Még keresem rá a megfelelő szót. Szóval sokat dicsér, dögönyöz, párizsit ad, szóval egy vaút sem szólhatok ellene.
Tegnap azért éreztem, hogy Másik Kétlábú újra izgul valamiért, amit nem igazán tudtam mire vélni, így egy kicsit szétszórt lettem én is. De nem nagyon, csak egy kicsit! Felmentünk a pályára, majd kaptam tőle a szokásos feladatokat. "Lábhoz, ül, fekszik, marad" és ezek különböző kombinációi. Fura, most nem hallottam a klikkegést és falatot sem kaptam egyből, de azért csináltam én mindent rendületlenül, ahogy Másik Kétlábú tanította nekem, mert én tudtam, én bíztam benne, hogy a végén lesz valami jutalom. És így is lett: pár perc múlva, a pálya szélén nagy-nagy adag simit és párizsi-bacon kombót kaptam Másik Kétlábútól, akinek a szája a füléig ért, ha nem tovább!
Hazafelé végig egy papirost szorongatott nagy büszkén. Ez a Másik Kétlábú.. Nem tudom hova tenni, de szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése