A két Kétlábú a Lejka nevet adta nekem. Imádom a dallamát. Lejka. Persze nem mindig megyek vissza egyből, mikor így hívnak. Annyi minden jó van a parkban: az elrepülő madarak, a susogó fűszálak, a templom macskája, a szomszéd kutya, a virágról virágra szálló méhecske, a vasmadár az égen, a...szóval minden! Így nem lehet csak és kizárólag a Kétlábúra figyelni. Egyszerűen nem megy! Állítólag jagd terrier-szálkás tacsi keverék vagyok. Ezt beszélik. Erre fogják, hogy ennyire makacs és örökmozgó vagyok. Pedig ha tudnák, én csak a világot szeretném felfedezni!

2011. november 6., vasárnap

A harc

Ó, a mennyország átmenetileg zárva.. Makacs Kétlábú tegnap újra elvitt oda, ahol a papirost kaptuk. Mi a fenéért vagyunk már megint itt?! Heh? Én azt hittem, hogy ennek már vége.. Hogy én már okos vagyok.. Hogy az én nagy feladatom már örökké csak az erdőkerülés lesz.. De akkor megláttam a bandát, jaj de örültem nekik!!! Pár perc múlva azonban döbbenten láttam, hogy a legtöbben a kerítés túloldalára kerültek, én pedig egy csomó vadidegen négylábúval és kétlábúval magamra maradtam. Makacs Kétlábú és Ottó volt az egyetlen, aki most is itt maradt velem. Szóval hogy így magamra maradtam, gondoltam, megmutatom, ki is itt a főnök! De ezek az idegen négylábúak mintha szövetkeztek volna ellenem. Próbáltak kikezdeni, egyként csipkedtek, morogtak és ugattak, na de én sem voltam ám rest: hergeltem őket, csattogtattam a protkómat, csak hogy lássák, van vér a... Na de úri kisasszony ugye szépen beszél :) Az állás eddig 0-0.

Makacs Kétlábú ebben nem segíthet. Látom rajta, hogy értetlenül szemléli a történteket, de ezt a harcot magamnak kell megvívni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése