A két Kétlábú a Lejka nevet adta nekem. Imádom a dallamát. Lejka. Persze nem mindig megyek vissza egyből, mikor így hívnak. Annyi minden jó van a parkban: az elrepülő madarak, a susogó fűszálak, a templom macskája, a szomszéd kutya, a virágról virágra szálló méhecske, a vasmadár az égen, a...szóval minden! Így nem lehet csak és kizárólag a Kétlábúra figyelni. Egyszerűen nem megy! Állítólag jagd terrier-szálkás tacsi keverék vagyok. Ezt beszélik. Erre fogják, hogy ennyire makacs és örökmozgó vagyok. Pedig ha tudnák, én csak a világot szeretném felfedezni!

2012. március 12., hétfő

Lejka a nagyvárosban..

Makacs Kétlábú úgy döntött, legyek csak otthon az ő őrző-védője, meg kis asszisztense. Boltba nem visz egy ideig, mert...hát jó, bevallom nektek...én a stramm és karakán és magabiztos Lejka..félek utazni azzal a nagykerekű kék valamivel. És a sárga szörnnyel is. És mindennel, ami nem a mi kis vasládánk és rázkódik, zörög, kerreg és pöfékel. És az a sok láb. Nem is tudom, hány láb. Mind ott áll körülöttem. Megszámolni sem tudom! Néha kezek nyúlnak felém. Azt se tudom, kié-mié. Makacs Kétlábú ilyenkor jól odaszól nekik: "Ne!" Összehúzom magam, egész kicsire. Én ott se vagyok! És remegek.

Nem nekem való ez a nagyváros. Csak az erdő, a mező, a folyó! Élni ott volna csudajó!


Bejegyezte: dátum:
Címkék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)