Kettecskén is van élet

Erős Kétlábú messzire ment, két hétig hűlt helye volt. Makacs Kétlábúval kettecskén maradtunk. De nem bántam, mert jó kis progikat szervezett, mókában aztán nem volt hiány :) Esténként jól kifáradva együtt aludtunk el a kanapén..

Hohohohóóó!

Hohohohóóó! Megjött a hóóó!!! Én annyira imádom ezt a fehér, hideg izét! Óriásit buliztam! Juhúúúúú!!! Makacs Kétlábú filmre is vett, amíg el voltam foglalva  :D

Újabb papiros

Egy ideje elég sokat gyakoroltunk Makacs Kétlábúval. Feladatoztunk itthon, az utcán, menet közben, a pályán. Mindenhol. Én nem bántam, mert cserébe mindig kaptam valami finomat. Igaz, a tálkámba nem is nagyon jutott semmi.. (Hohó! Álljunk csak meg itt! Most esik le. Engem csúfosan megvezettek, kérem szépen! Hát azért ültem én le első szóra, mert fenemód éhes voltam és az ínycsiklandó falatomhoz akartam jutni! Most már mindent értek! Okos ez a Makacs Kétlábú. Naggyyon okos. Résen kell lennem..)

Szóval a nagy gyakorlások után tegnap megint a sulis szigeten voltunk, futkostunk Rozi havernémmal, de azt éreztem, valami történni fog. Volt valami a levegőben. Különösen a Makacs Kétlábú körüli szűk egyméteres sugárban. Csak úgy vibrált. Makacs Kétlábú próbálta leplezni, de ahogy teltek az órák, egyre kevésbé ment ez neki. Csoda, hogy nem rázott meg, mikor hozzámért.. Pedig ivott is valamit a termoszából, ami után kicsit jobb kedvre derült, de így is hallottam a hangján, hogy valami itt biza lesz ma. Hát őszintén, a mai napig nem tudom, hogy mi, mert aztán felmentünk a pályára, megcsináltuk a jól begyakorolt feladatainkat, és bár volt ott még egy kétlábú, aki bőszen írogatott valamit, miközben engem figyelt, de ez engem egy cseppet sem érdekelt, mert kaptam extra finom illatos májat és buksi simit, szóval nagyjából minden úgy volt, mint szokott, csak az a feszültsége, na azt nem tudom máig hová tenni.

Hazafelé amúgy már megint egy papirost szorongatott.

Világvége

Egy este Erős Kétlábú és Makacs Kétlábú odaadtak Makacs Kétlábú felmenőinek. Nem értettem a dolgot, de mivel már máskor is jártam náluk és ott olykor-olykor egy-egy finom cupák is leesik nekem "véletlenül", hát nem törődtem vele. Késő este volt. A meleg lakásban voltunk, ők egy villódzó dobozt bámultak, amiben kicsi figurák jöttek-mentek, én pedig jó dolgomban elheveredtem a puha szőnyegen. Egyszer csak "durrrrrr". A nem jóját! Mi a fene volt ez?!?? Honnan szólt?! Megsüketülök! Ez fááááj!!! Reszkettem mint a kocsonya, usgyi, én biza beszaladtam a kanapé mögé és olyan picire hömbölödtem össze, amennyire még soha. Hallod-e te durr! Én nem vagyok itt! Lejka nincs itt. Nem is volt!!! Menj innen!!! De akkor megint "durrrrr". Aztán még egy, meg még egy és még egy. És ez így ment a végtelenségig.. Bevallom, én azt hittem, itt a világvége. Ennyi volt. Nincs tovább. Nincs több erdőkerülés, se mezőn futkosás, se frizbizés, se nyávogógép kergetés, se cupák, se semmi. Nagyon féltem..

Lassan, de eljött a másnap, a durrok távoztak, Makacs Kétlábúék is megkerültek, én olyan de olyan boldog voltam. Bár még két napig reszkettem, míg megnyugodtam, de lám, nincs világvége. Talán tartogat még nekem az élet pár cupákot.

A nyávogógép

Az elmúlt pár napban mindenki fura, tüskés fákkal a hóna alatt rohangált. Egy nap Makacs Kétlábúval, Erős Kétlábúval és a vasládával leutaztunk megint bundás Sonny-ékhoz vidékre, ahol a nappaliban is láttam állni egy ilyen fát. Rajta díszek, alatta csomagok és egy hús-vér-izgő-mozgó nyávogógép! Csak masni nem volt a nyakában.. Hmm, a nem jóját! Eddig itt nem volt nyávogógép! Uccu, én biza most elkaplak te nyávogó mihaszna! Már pörögnének is ki a futóműveim, mikor Makacs Kétlábú akkorát süvöltött rám, hogy még a nevemet is elfelejtettem! Mindenki csak a fejét csóválta. Riadalom a köbön. Makacs Kétlábún is éreztem némi kétségbeesést.. Hát így azért nem lesz olyan egyszerű elkapni ezt a fekete szőrpamacsot! Na jól van, most még megkegyelmezek a nyávogógépnek, na de legközelebb...lesz ne mulass! Pár perccel később Makacs Kétlábú magához hívott. Ott volt Erős Kétlábú is, ésés a nyávogógépet tartotta a kezében!!! Közelebb mentem. Önkéntelenül is kijött belőlem egy amolyan nemtetszésemet kinyilvánító Grrrrrrrrrr. Puff! Kaptam egy taslit az orromra Makacs Kétlábútól. Grrrrrrr. Puff neki! Újabb tasli. Hmm. Ezek most azt akarják, hogy ne egyem meg ezt a szőrös nyávogógépet?! Tényleg ezt akarják?! Miééért?! De ám legyen. Elásom én azt a csatabárdot..

Nyávogógépünket másnap már játszani hívtam...volna. Puff! Kaptam egy taslit az orromra. Ettől a kis nyávogógéptől! Miután magamhoz tértem a döbbenettől, közelebb merészkedtem és újra játszani hívtam, csak a mihez tartás végett, hátha nem értette meg, mit is akarok.. Puff neki! Újabb tasli. És ez így ment két teljes napon keresztül. A harmadik napon én ezt biza iszonyatmód megelégeltem és egy újabb tasli után kiástam én azt a nem is olyan mélyre ásott csatabárdot és uccccccu, egy életem-egy halálom, utánairamodtam!

Makacs Kétlábú egy szót sem szólt, csak cinkosan rám kacsintott.. :)

Sztár lettem

Makacs Kétlábú átrendezte a nappalit, fényes valamiket tologatott ide, meg oda, engem beállított vagy ültetett vagy fektetett (mikor milyen kedve...ööö, akarom mondani, mikor milyen kedvem volt :P) középre és csak ennyit hallottam: katt-katt-katt-katt... Vannak hóbortjai, azt meg kell hagyni.. :)) Azt mondja, fotogén vagyok. Hmm, én nem tudom, ez mit jelent..

Majd legközelebb!

A cudar idők megtették hatásukat. Kész, eddig bírtam. Felad-o-o-o-m!!! Azt hiszem, kezdek betörni. Azt mondja Makacs Kétlábú, olyan vagyok, mint egy rakoncátlan kanca, akit be kell törni. Biztosan így van, ha ő mondja :) A sulit élvezem, Makacs Kétlábú szerint egyre ügyesebb vagyok, egyre jobban bízik bennem. Négy feladatot szoktunk (n)agyon gyakorolni: akadályokon át futok, ezt élvezem a legeslegeslegjobban, aztán meg egy narancssárga műanyag akármihez kell kimennem, mikor makacs Kétlábú azt mondja, "Bója!" és ott kell lefeküdnöm mellette, aztán pedig messziről hív és félút felé kell nekem lefeküdni. Ja, meg van az a feladat is, mikor a kezével jelzi nekem, hogy üljek vagy feküdjek. Ezt néha még elrontom, mert zizi módra előbb lefekszem, mint ahogy intene a kezével. De amúgy tényleg egyre, de egyre jobban ment nekünk minden, Makacs Kétlábú is egyre nyugodtabb volt.

Aztán...

Jött egy nap, mikor a szokásosnál korábban kimentünk a szigetre. Órákon át futkostunk a falkával, majd egyszer csak visszakanyarodtunk, a pálya felé közeledtünk, aztán Makacs Kétlábúval bementünk, belekezdtünk az első feladatba, akadályokon át futottam, Makacs Kétlábú boldog volt, kaptam érte illatos májat, majd a kezével intett, hogy feküdjek, de nem figyeltem, előbb lefeküdtem, aztán meg visszaültem, Makacs Kétlábúból csak úgy sütött a zizzenet, azért kaptam májat, de már nem értettem, mi is van, hirtelen azt sem tudtam, mi az a "Bója", pedig tudom ám én, aztán meg az utolsó feladatnál félúton se feküdtem le. Makacs Kétlábúm teljesen szétesett. Én is. Annyit még hallottam, hogy az a kétlábú, aki ott állt végig a pályán és bőszen írogatott valamit, közli Makacs Kétlábúval, hogy 68 pont. Nem tudom, ez pontosan mit is jelent, de sok jót nem, mert bár úgy tettem, mint aki észre sem veszi, de éreztem ám, hogy sós lé folyik le az arcán a szemeiből. Éreztem, mert jól képen nyaltam. Megnyugodott. Rám nézett, majd mosolyogva annyit mondott, sebaj, majd legközelebb! 

Úgy érzem, mióta vele vagyok, ő is folyamatosan tanul. Rólam, magáról és az életről.